Színes programok várták a sportpályára érkezőket egész nap. Délelőtt a XI. Bála Fesztivál versenyzőinek szurkolhattunk, miközben a Főzőversenyen induló 11 csapat bográcsaiból érkező ínycsiklandó illatok jelezték, hogy lassan közeleg az ebédidő.

A Bála Fesztiválon a 4 fős csapatok feladatai között bálagurítás, talicskában tolás, zsákban futás, kukorica morzsolás, vízhordás, létrával futás, mocsárjárás, gumicsizma-hajítás, öltözködési verseny, dalszöveg írás is szerepelt. A versenyen részt vett 6 csapat nagyon jól teljesítette a szokásos feladatokat, reméljük jó élményekkel, hasznos tapasztalatokkal gazdagon térnek vissza a jövő évi megmérettetésre.

Az első helyen a Schreiber Zoli vezette Arany Ás(z)ok csapat végzett, így a tavalyi nyertes TordasZoo-s csapattól idén hozzájuk került a vándorkupa. A nyertes csapat tagjai: Erdős Brigitta, Kerek Szabolcs, Schreiber Zoltán és Serák Attila. Ezúton is gratulálunk a győzteseknek. Csakúgy, mint a Gabik nevű csapatnak is, akik a Főzőverseny első díját nyerték el a három tagú zsűritől.

Kora délután ragadozómadár bemutató, Veres Zoltán pilóta jóvoltából repülőről cukorszórás, gólyalábas előadás, a Martonvásári Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek köszönhetően pedig habparty nyújtott a gyerekeknek feledhetetlen élményeket.

Csillámtetoválás, hennafestés, mini mezítlábas park, ugrálóvár, körhinta, csigafutam ügyeségi játék, Gyúrós fotókeret színesítette kiegészítő programként a színpadi produkciók sorát.

A ráckeresztúri Mákvirág Tánccsoport Egyesület sokszínűségét két műsorszámuk is tükrözte: csallóközi táncokat és a férfi tagok előadásában háremtáncot is láthatott a közönség, mely akkora tetszést aratott, hogy vissza is tapsoltál őket.

Elmaradhatatlan fellépői a falunapnak a Gyúrói Dalolók, és a pár évvel ezelőtti falunapi Ki mit tud?-ra alakult, és azóta is sikeresen működő Otthonkás Angyalok formáció.

A Live Party Band zenekar hangulatos élőzenei koncertjével megalapozta a hangulatot a sztárvendég, a 2016-os X-faktor győztes Opitz Barbie műsorához.

A falunapot látványos interaktív tűzzsonglőr show zárta. Aki azonban még ekkora sem fáradt el, a Faház büfében rophatta tovább a táncot.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek az apró szövegfájlok információkat szolgáltatnak számunkra a honlap használatáról, de nem tárolnak személyes adatokat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába.