A Gyúrói Polgárőrség számos más társszervezettel együtt 1990-ben alakult.
A polgárőrszervezetek egy olyan űrt voltak hivatottak betölteni, ami a közbiztonság hálóján tátongott, főleg a kisebb falvakban, ahová nem jutott elég rendőri jelenlét. A polgárok önszervező módon a saját kezükbe akarták venni környezetük biztonságának megteremtését, de hivatalos keretek között, az önbíráskodás elkerülése érdekében. A kitűzött célt elérték, de ez a lelkesedés idővel alábbhagyott és ennek az újbóli negatív bűnözési ráták a tanúi. Így járt egyesületünk is, de hála a 2012-ben történt teljeskörű átszervezésnek újbóli lendületet kapott.
Vezetőségünk három főből áll, úgymint elnök, titkár, gazdaságvezető.
Az elnök végzi a szakmai adminisztratív feladatokat és a vezetői teendőket. A titkár a szolgálatszervezés felügyelését és végrehajtását. A gazdaságvezető a pénzügyekkel foglalkozik. 
Ellátjuk a nappali és az éjszakai járőrtevékenység mellett, a község rendezvényinek és a sportrendezvények biztosítását, a saját rendezvényeink lebonyolítását és a postai dolgozók értékkézbesítésének védelmét is. 
Polgárőreink anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szabadidejükben végzik ezt a tevékenységet.
Községünkben a bűncselekmények száma elenyésző, volt mikor az évi egyet sem érte el, ami nullás bűnügyi fertőzöttségre utal, reméljük ez a statisztika megmarad az elkövetkező időkben is.
Távolabbi terveinkben szerepel a lovas tagozat felállítása.
Pályázaton nyertünk egy terepjáró szolgálati gépjárművet, ennek hála a külterületeinken is tudunk rendszeres járőrtevékenységet folytatni. 
Egyesületünk anyagi helyzete kielégítő, ebben nagy szerepe van a falu lakosságának és az önkormányzat támogatásának.
Egyesületünknél a tagfelvétel folyamatos, ha bárki kedvet kap arra, hogy a falu érdekében tevékenykedjen és része legyen egy jó csapatnak, várjuk jelentkezését.

Nagy Ádám
elnök

A Gyúrói Polgárőrszolgálat telefonszáma: 06-20/207-5644

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezek az apró szövegfájlok információkat szolgáltatnak számunkra a honlap használatáról, de nem tárolnak személyes adatokat. Honlapunkra látogatva Ön beleegyezik a cookie-k használatába.